Automatikus bejelentkezés
belépés

4 Tölgyesi Autójavító Kft.

Budapest
1135 Szent László út 99.

telefon: 349-66-79
mobil: 70/363-32-17
fax: 788-29-74
e-mail: 4tolgyesi@autojavito.net
telefon: 788-29-74

Weboldal: http://www.autojavito.net

Cégleírás:
4 Tölgyesi Autójavító Kft.

Első generáció

1949-ben már maszek autójavítóként kezdtünk ismerté válni Budapesten, amikor még csak a nagyon híres embereknek, színészeknek volt autójuk. Ekkor még csak autószereléssel foglalkoztunk.

Második generáció
Aztán jött a második generáció 1972-ben, mikor már karosszériajavítással, autóvillamossággal is foglalkoztunk. Ekkoriban leginkább Trabanttal, Wartburggal, Ladával, Barkasszal, Polskival, Skodával volt tele a műhelyünk.

Harmadik generáció: jelen
Majd 2000-ben jött a harmadik generáció, 3 fiútestvér személyében. Tehát elkezdtünk ismét bővülni, és mostanra már helyben van a műszaki vizsgáztatás (felkészítéssel is), zöldkártya kiállítás (környezetvédelmi felülvizsgűlat), biztosítási kárügyintézés (több biztosítóval leszerződve), karosszériajavítás huzatópadokkal, hőkamrás autófényezés, és természetesen most már minden nyugati autó teljeskörű javításával is foglalkozunk. Folyamatosan invesztálunk új szerszámokba és műszerekbe, hogy lépést tartsunk a hihetetlenül felgyorsult és modernizálódott autótechnikával.


Nyitvatartásunk:
Hétköznap munkafelvevő irodánkban kényelmes, kellemes környezetben, hosszabbított nyitvatartási idővel, reggel 7 és este 5 óra között várjuk Önt. Szombati és vasárnapi napokon ügyelet áll rendelkezésére, ha szeretné autóját telephelyünkön elhelyezni, mert karambolozott vagy összetört.
(csak telefonos egyeztetéssel a 06-70-363-32-17-es mobil számon).

Bármilyen más jellegű munkát, hétvégén NEM vállalunk!

Napokra bontott nyitvatartás:

Hétfő
7-17 óráig

Kedd
7-17 óráig

Szerda
7-17 óráig

Csütörtök
7-17 óráig

Péntek
7-15 óráig

Szombat
Ügyelet

Vasárnap
Ügyelet

Kulcsszavak: alváz-üregvédelem , alvázvédő , autó , autó szervizelés , autó zöldkártya , autóalkatrész , autóalkatrész-beépítés , autófelújítás , autófényezés , autófestés , autójavítás , autójavítási munka , autójavító , autókarbantartás , autókarosszéria-fényezés , autókarosszéria-javítás , autómotor javítás , autószerelés , autószerelő , autószerviz , autóvillamosság , autóvillamossági alkatrész , autóvillamossági cikk , autóvillamossági javítás , autóvillamossági szerelés , autóvizsga , benzines autóhoz zöldkártya , benzines autóra zöldkártya , benzines gépjármű zöldkártya , benzines gépjárműhöz zöldkártya , benzines gépkocsihoz zöldkártya , biztosítási kárügyintézés , BLACKHAWK , BLACKHAWK HUZATÓPAD rendszer , BMW , BMW gépjárművek szervize , bontott alkatrész , bontott autóalkatrész , bontott karosszériaelem , CELETE , CELETTE HUZATÓPAD , CHEVROLET , CHEVROLET EVANDA , CHEVROLET KALOS , CHEVROLET LACETTI , CHEVROLET SPARK , CHEVROLET TACUMA , CITROËN , csereautó , DAEWOO , DAEWOO FSO , DAEWOO LUBLIN , DAEWOO MATIZ , DAEWOO-AVIA , diagnosztika , diagnosztikai vizsgálat , diesel autóhoz zöldkártya , diesel autóra zöldkártya , diesel gépjárműhöz zöldkártya , diesel gépkocsihoz zöldkártya , dieselautó javítása , dieselmotor diagnosztika , dieselmotor javítása , dízel gépjármű zöldkártya , eredetiségvizsgálat , eredetiségvizsgáló állomás , eredetvizsgálat , fék , fék beállítás , fék gyorsszerviz , fékalkatrész , fékbetét csere , fékcső , fékcső készítés , fékhatásmérés , fékhatásmérő , fékpad , fékpadi mérés , fékvizsgálat , fényszóró , fényszóró beállítása , fényszóró javítása , FIAT , FIAT DUCATO , FORD , FORD ESCORT , FORD FIESTA , FORD FOCUS , FORD GALAXY , főtengely , főtengely csapágyazás , főtengely felújítás , főtengely köszörülés , futómű , futómű alkatrész , futómű állítás , futómű diagnosztikai vizsgálata , futómű ellenőrzés , futómű-beállítás , futóműfelújítás , gépjármű zöldkártya , gépjármű-vizsgáztatás , gépjárműjavítás , gépkocsi , gépkocsi akkumulátor , gépkocsi javítás , gépkocsialkatrész , gyári autóalkatrész , gyors műszaki vizsga , gyors műszaki vizsgáztatás , gyorsszerviz , helyszíni kárfelvétel , hengerfej , hengerfej-felújítás , hengerfejjavítás , hiba kiolvasás , hiba törlés , hibakeresés , hibakód kiolvasás , hibakód törlés , hibamegállapítás , huzatópad , kárfelmérés , kárfelvétel , karosszéria , karosszéria alkatrész , karosszéria elem , karosszéria javítás , karosszéria javító műhely , karosszéria-huzatópad , karosszériaelem-csere , karosszériafényezés , karosszériafestés , karosszériajavítás , karosszérialakatos , karosszérialakatos munka , karosszérialakatos-műhely , katalizátor beépítése , katalizátor csere , kétütemű gépkocsira zöldkártya , KIA , komputeres diagnosztika , komputeres hibakeresés-törlés , komputeres motordiagnosztika , környezetvédelmi felületvizsgálat , környezetvédelmi felülvizsgálat ügyintézése , lakatos , lakatos és fényező műhely , lakatos munka , lakatosmunka , lengéscsillapító , lengéscsillapító csere , lengéscsillapító gyorsszerviz , lengéscsillapító mérés , lengéscsillapító vizsgálat , lengéscsillapító vizsgálópad , MERCEDES , MERCEDES gépjárművek szervizelése , MERCEDES SPRINTER , MIL lámpa kiolvasás , motordiagnosztika , motordiagnosztikai vizsgálat , motorfelújítás , motorgenerálozás , műszaki vizsga , műszaki vizsga helyben , műszaki vizsga összkerék meghajtású gépkocsira , műszaki vizsga összkerék meghajtású személygépkocsira , műszaki vizsga összkerék meghajtású tehergépkocsira , műszaki vizsga személygépkocsira , műszaki vizsga tehergépkocsira , műszaki vizsga utánfutóra , műszaki vizsga ügyintézése , műszaki vizsgálat , műszaki vizsgára felkészítés , műszaki vizsgáztatás , műszaki vizsgáztatás ügyintézés , NISSAN , NISSAN ALMERA , NISSAN MICRA , NISSAN PICK UP , NISSAN PRIMASTAR , NISSAN PRIMERA , NISSAN X TRAIL , olajcsere , OPEL , OPEL AGILA , Opel alkatrész , OPEL ASTRA , OPEL ASTRA CLASSIC II , OPEL COMBO TOUR , OPEL CORSA , OPEL szerviz , PEUGEOT , PEUGEOT 206 , PEUGEOT 307 , PEUGEOT alkatrész , RENAULT , RENAULT alkatrész , RENAULT AVANTIME , RENAULT CLIO , RENAULT KANGOO , RENAULT LAGUNA , RENAULT MAGNUM , RENAULT MASTER , RENAULT MÉGANE , RENAULT PRÉMIUM , RENAULT SCÉNIC , SUZUKI , SUZUKI alkatrész , SUZUKI BALENO , SUZUKI CARY , SUZUKI IGNIS , SUZUKI LIANA , SUZUKI MARUTI , SUZUKI PLUSZ , SUZUKI SWIFT , SUZUKI szerviz , SUZUKI VITARA , SUZUKI WAGON R+ , szélvédő , szélvédő beszerelése , szélvédőcsere , személyautó , személyautó javítása , személyautó kipufogó , személyautó-alkatrész , személyautó-karosszéria , szerelő munka , szerviz , szervizelés , szervizlámpa törlés , teherautó , teherautó-alkatrész , tehergépjármű , tehergépjármű javítása , tehergépjármű-alkatrész , tehergépkocsi , tehergépkocsi alkatrész , tehergépkocsi javítása , TOYOTA , TOYOTA AVENSIS , TOYOTA COROLLA , TOYOTA HAICE , utángyártott alkatrész , utángyártott autóalkatrész , utángyártott kipufogódob , vasmagos katalizátor kétütemű gépkocsiba , vizsgaállomás , vizsgasor , vizsgáztatás , VOLKSWAGEN , VOLKSWAGEN CARAVELLE , VOLKSWAGEN LT , VOLKSWAGEN POLO , VOLKSWAGEN TRANSPORTER , VW , VW POLO , zöldkártya , zöldkártya benzines gépjárműveknek , zöldkártya diesel gépjárműveknek , zöldkártya kiállítás , zöldkártya ügyintézés

4 Tölgyesi Autójavító Kft. fotók

logó féleség peu 206 4 Tölgyesi Autójavító Kft. - Tudakozó.hu